Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Hányadán áll egymással az USA és Kína?

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2018. június 27.   14:48

Továbbra is kétes az USA és Kína közötti kereskedelmi viszony, miután sikertelenül zárult a kereskedelmi tárgyalások első köre. Egyelőre nincs hír arról, hogy ez mikor folytatódhatna, így továbbra is a bizonytalanság lehet az úr a piacokon.

A legközelebbi pont, ami további volatilitást szülhet az a most pénteki nap, amikor az USA pénzügyminisztériuma elvileg publikálja azon terveit, amivel korlátozni szeretnék külföldiek beruházását nemzetbiztonságilag fontos amerikai technológiákba. Ez nagy részben Kínát is érinti.

Ezt követően július 6-án lép életbe 25%-os importvám az USA-ban 34 milliárd dollár összértékű kínai importra, amire Kína saját bevallása szerint azonnal hasonló mértékű válaszlépéssel reagál. A kínai válaszlépés főként mezőgazdasági termékeket, illetve elektromos (Tesla) és hibrid autókat érinthet.

A kezdeti 34 milliárd dollárnyi kínai importot érintő importvám mellé az USA további 16 milliárd dollárnyi kínai importot érintő importvámot is beígért, de azoknak a termékeknek a körét még vizsgálják. Ebből is látszik, hogy nem lehet könnyű olyan termékeket találni, amik nem érintik rosszul az ország lakosságát és nem okoznak komolyabb törést Trump népszerűségében. Márpedig Trump megítélése a tavalyi adóreformot követően ismét emelkedő pályára állt (ld. lent), tehát az America First kereskedelmi politika, úgy tűnik, inkább segít, mint árt a megítélésének. Azonban Trump eléggé kötélen táncol, mert ha több olyan eset lesz, mind a Harley-Davidsoné (USA-ból áthelyezik a gyártás egy részét az EU által kivetett importvámok miatt), az könnyen visszaüthet. Ezért is lehet kisebb az esélye annak a fenyegetésnek, hogy esetleg a jövőben újabb 200 milliárd dollárnyi kínai importra vetne ki vámot az USA, mert az az amerikaiak egy igen széles köre megérezné. Márpedig a novemberi időközi választások előtt, ez elég nagy öngól lenne.

Kapaszkodik vissza Trump népszerűsége (zöld vonal)

Forrás: FiveThirtyEight

Mindenestre a kemény stílust tartania kell Trumpnak, így amíg nem jutnak egyezségre a felek, elmaradhat a számottevő vételi erő a piacokról. Ezalatt főként azok a cégek lehetnek alulteljesítők, akik esetleg ki lennének téve további kínai válaszlépéseknek. Alább látható, hogy a Kínába irányuló amerikai import mely ágazatokat érinti leginkább.

 

Forrás: U.S. Census Bureau, Erste

Repülőgépek, turbinák és egyéb tartozékok

Boeing közvetlenül érintett, beszállítói közvetlenül. Legnagyobb beszállítók: Spirit AeroSystems (árbevételének közel 80%-a), Triumph Group (31%), Rockwell Collins (11%), TransDigm Group (11%), Arconic (9%), United Technologies (5%).

Új és használt személyautók

Tesla-nak komolyabb gond lehet. Ford, General Motors kismértékben érintettek, de ők jelentős kínai gyártókapacitásokkal rendelkeznek, így számukra ez nem okoz komoly gondot. Érdekes módon főként a BMW és a Daimler lehetnek érintettek, mert ők több esetben USA-ban gyártják azt, amit Kínában adnak el.

Félvezetők

Félvezetőknél eléggé összetett a helyzet, mert sokszor az amerikai importcikkek egy része már Kínában készült, így ott Kína saját magát is hátrányba hozná. Valószínűleg ha akar, találna Kína olyan termékeket, amivel kevésbé hozná hátrányba a saját vállalatait, de ez egy elég érzékeny pont.

Ipari gépek és egyéb eszközök

Caterpillar (Kína jelentős piac, ráadásul most kifejezetten húzza a vállalat teljesítményét), Deere - ők inkább közvetett módon lehetnek érintettek, a mezőgazdasági termékekre (pl: szójabab) esetlegesen kivetendő kínai importvámok által (gépeken spórolnak az amerikai farmerek).

Tehát ha tovább mérgesedne az USA és Kína közötti viszony, akkor főként ezek a szektorok és cégek lehetnek közvetlenül is érintettek. Ezek mellett alapvetően minden globális növekedésre érzékeny szektor (technológia, ciklikus fogyasztási cikkek, ipar) is negatívan lehet érintett.

A fentiek miatt érdemes lehet azokat a pozíciókat, amik fontos technikai szintek közelében vannak, a szintek törése esetén zárni, mintsem kiülni egy esetleges komolyabb negatívabb periódust. Mindezt azért, mert rövidtávon most nagyobb lehet egy esetleges hirtelen korrekció esélye.

Viszont ha megszűnnek ezek a bizonytalansági tényezők (ez lehet a valószínűbb forgatókönyv) igen jó vételi lehetőségek lesznek a piacon a most érintett szektorokban, így ott majd résen kell lenni. 

A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben